csütörtök, 11 Mar 2010 Fotogaléria     Megyetérkép     Szatmárnémeti térkép     Postai irányitószámok     Party Foto    
HomeHelyiBelföldKülföldSportSzórakozásTudomány-TechnológiaAuto/MotoÉletmódEgészséges életmódAz orvos tanácsaDiétaAnyagSpiritualisAz én házamAz én kertemAz irodábanKonyhasarokBlogZone
Hirlevél
Email
Szatmár szépei
Fotogaléria






Keresés     Web  szatmaronline.ro       
Ukrajnában a prostituáltak 17 százaléka HIV-pozitív
Inforadio - hétfő, 27 Apr 2009

Egy vizsgálat adatai szerint a női prostituáltak 17 százaléka HIV-fertőzött Ukrajnában, többségük Kijevben, Poltavában és Nyikolajevben tevékenykedik.

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet által a Nemzetközi HIV/AIDS-szövetség ukrajnai szervezetének megrendelésére készített felmérésből kiderült, hogy a HIV-vírussal való fertőződés veszélyének leginkább a fecskendős drogfogyasztó, gumióvszert nem használó és a szexiparban régóta tevékenykedő prostituáltak vannak kitéve.

A 16 ukrajnai nagyvárosra kiterjedő kutatásba bevont kéjhölgyek 80 százaléka rendszeresen fogyaszt alkoholt, 30 százaléka drogozik, s ebből 20 százalék fecskendező kábítószer-élvező - közölte legfrissebb számában a kijevi Zerkalo Nyegyeli című hetilap.

A felmérés eredményeit közlő cikk szerint a megkérdezett prostituáltak 91 százaléka tudta, hol készíthető HIV-teszt, 88 százalék nyilatkozta azt, hogy lehetősége van ilyen vizsgálat elvégeztetésére, 72 százalék pedig már valamikor átesett a teszten.

Arra a kérdésre, hogy a legutóbbi alkalommal használt-e gumióvszert, a válaszadók 88 százaléka felelt igennel, de a megkérdezett prostituáltaknak csak a 62 százaléka védekezett rendszeresen óvszerrel a megelőző hónap folyamán. A kutatásban részt vett nők 50 százaléka elismerte, hogy ki van téve a HIV-fertőzés valós veszélyének.

A megkérdezett prostituáltak 56 százalékának nem volt munkahelye, 31 százalék volt állásban, nyolc százalék tanult felsőoktatási intézményben, három százalék technikumban, két százalék szakmunkásképzőben, 0,3 százalék iskolában.

Ukrajnában a prostitúcióval foglalkozó nők számát 110-250 ezerre becsülik. A felmérésben 1619 prostituált vett részt, akik mindegyikénél elvégezték a HIV-tesztet a megkérdezés során.


Tags: prostituáltak  HIV-fertőzött  Ukrajna  
Elkuldom messengeren Elkuldom e-mailen
Pontozas

Post észrevétel
Iró :

E-mail :

Web :

E-mail célzás ?

Kerjuk irja be a kodot :
=  
Eszrevétel :

karakterek.    

Olvasva : 388
 
Egészséges életmód

Természetgyógyászat: kinek mi való?
csütörtök, 22 Oct 2009
A hagyományos orvoslási eljárások mellett ma már sokféle alternatív gyógymód közül lehet választani. Magyarországon is. Módjában áll szinte valamennyit kipróbálni. Ha a pénztárcája engedi.
Fogyaszt, izzadásgátló és még a korpától is megszabadít
kedd, 20 Oct 2009
Korábban citrancsnak nevezték, és nemcsak leve és húsa, hanem héja és magja is hasznos, mi az? A grapefruit, amelynek fanyarkás ízével érdemes megbarátkoznod, ha fogyni akarsz, vagy a meghűléstől tartasz.
A zöld tea mindenre jó
csütörtök, 08 Oct 2009
Kínában úgy tartják, jobb teát inni, mint orvosságot szedni. Ha pedig a tea zöld, még hatásosabb. Hatóanyagainak köszönhetően több krónikus betegség kialakulását megelőzheti – persze csak rendszeres fogyasztás mellett.
Akkor is mérgező, ha gyümölcs ízesítéssel leplezik!
csütörtök, 24 Sept 2009
Keddi hatállyal megtiltották az Egyesült Államokban a gyümölcsös, cukorkás és szegfűszeg ízű cigaretták árusítását a dohányzás visszafogása érdekében - jelentette be az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) tisztviselője.
A testmozgás hiánya elősegítheti a fejfájást
szerda, 16 Sept 2009
Egy kutatás szerint azok, akik ülőmunkát végeznek, sokkal hajlamosabbak a rendszeres fejfájásra. Míg a migrénes fejfájást az erőteljes mozgás tovább rontja, a tenziós fejfájáson javíthat a sportolás.




Csapat     Kapcsolat     creat de Altersoft